Királyi pulykák és udvartartásuk

 Spanyolul a pávát "királyi pulyká"-nak mondják (pavo real; sokáig nem tudtam, hogy a "real"-t hozzá kell tenni, így spanyol ismerőseimet valószínűleg sikerült abba a hitbe ringatnom, hogy a lisszaboni botanikus kertben pulykák szaladgálnak). Helyénvaló tehát, hogy az Alcazar udvarán is sétálnak, hiszen ez nemcsak egykor volt királyi palota, hanem ma is itt száll meg a királyi család, ha Sevillában jár.

A kertekbe kiérve először két pávát pillantottunk meg, akik turistákkal körülvéve hevesen vitatkoztak.

Mielőtt azonban még azt hittük volna, hogy valami komoly konfliktus van köztük, észrevettük egy csomó társukat egy bokor alatt, akik egy része pihent, páran pedig épp fellépésre készülődtek. Ekkor döbbentünk rá, hogy amit láttunk, pusztán műsor, amelyet váltott színészekkel adnak elő.

Az viszont már nem volt szerepjátszás, amikor néhány páva a kertekben levő kávézót közelítette meg. Noha a körülöttünk ülők egyike se rendelt szilárd táplálékot, a pávák ott grasszáltak az asztalok között, némi maradékra bazírozva.

Természetesen nem ők voltak az egyedüli madarak, akik ingyen tízóraiban reménykedtek. A kacsák, akiket a kerti medencék vizén láttunk úszni, szintén az asztalok között sétáltak, nyakukat nyújtogatva. A terasz szélén néhány veréb is megjelent.

- Ott egy feketerigó is - mutatott rá András.

- Most itt lejmol a teljes madárvilág? Mi jön még ezután, kánya?

- Kánya West.

- Nem hiszem, most délen vagyunk, inkább Kánya South lesz az.

Ekkor az egyik páva átvágott egy pocsolyán. A farka vége belelógott a vízbe.

- Te jó ég, sáros lett a farka! Most hogy fogja megtisztítani? A pávák nem nyalogatják magukat, mint a cicák.

- Akkor koszos marad.

- Egy királyi madár? Ez megengedhetetlen!

- Vagy van valahol egy pávamosó.

- Olyan, mint a Wash and Vau? Csak ez Wash and Meow.

Amikor átvágtam a terasz ellentétes részén, észrevettem egy japán társaságot, akik meggondolatlanul süteményt rendeltek. Az asztaluk alatt olyan mennyiségű kacsa gyülekezett, hogy a lábukat se tudták megmozdítani, nehogy belerúgjanak valamelyikbe.

Míg ezek az elméletben nem háziállatként funkcionáló madarak nem tartják méltóságukon alulinak a kunyerálást, az eredetileg szökött házi kedvencektől származó papagájok nem kérnek a morzsákból. Megelégszenek a fák gyümölcseivel, és az emberekkel való interakciójuk arra szorítkozik, hogy hangosan rikácsolnak a fákon a fejünk fölött.

Az illúziók fenntartásának nehézségei

 Amíg a gyerekek még hisznek a Mikulásban és/vagy a Jézuskában, a felnőtteknek komoly nehézséget okozhat az ilyen illúziókat fenntartani. A minap a buszon beszélgettem egy bácsival arról, hogy mit mondjunk, hol is él a Mikulás, hiszen két hivatalos Mikulás is van a sarkvidéken: a finnországi Rovaniemiben, illetve Alaszkában. Viszont a gyerekek úgy tudják, hogy Mikulás csak egy van, ezért vigyázni kell, nehogy tudomást szerezzenek a másikról. Anyukám mesélte, hogy amíg a testvérei kicsik voltak, minden december 24-én el kellett őt vinnie moziba, amíg a szülők felállítják a karácsonyfát és alárakják az ajándékokat, hiszen hivatalosan ezeket mind a Jézuska hozta. Anyukám ennek hatására vérprofi lett Disney-rajzfilmekben, de ha ő dönthet, nem biztos, hogy tizenévesen ezeket akarta volna nézni.

Spanyolországban a Három Királyok hozzák az ajándékokat január 6-án reggel (vagy 5-én este), akik előtte látványosan bevonulnak a városba:

A szülőknek itt is gondot jelenthet az illúzió fenntartása, mint szembeszomszédunk, Pedro elmondásából kiderült. Barátai elég kicsi lakásban laknak, és aggódtak, hogy a gyerekek idő előtt megtalálják az ajándékokat, ezért megkérték Pedrót, hogy őrizze őket január 5-ig, amikor is a gyerekeket elpaterolják a nagymamához, és biztonságosan vissza tudják venni a csomagokat. Pedro engedelmesen bepakolta őket a kocsiba és hazament, de aztán elkezdett aggódni, hogy valaki éjjel feltöri az utcán parkoló kocsit és ellopja belőle az ajándékokat, ezért inkább felvitte őket a lakásba. 5-én reggel viszont azzal szembesült, hogy ömlik az eső. Nyilván nem akarta, hogy az ajándékok csomagolása szarrá ázzon, míg beteszi őket a furgonba, ezért csak reménykedett, hogy a csapadék előbb-utóbb alábbhagy. 11 óra körül végre elállt az eső; mi elindultunk kávézni, Pedro pedig villámgyorsan lehordta az ajándékokat a kocsiba, mielőtt újra esni kezd.

Ártatlanok és angyalok

 December 28 Spanyolországban az ártatlanok napja: ilyenkor a gyerekek (de persze a felnőttek is) megviccelik egymást. A média tele van olyan álhírekkel, mint hogy Santa Cruz teljes partszakaszán (beleértve a nemzetközi kikötőt) 12 óra alatt strandot építettek, El Médano tengerpartját ellepték a tengeri teknősök, és a Beatles még életben levő tagjai visszalátogattak Puerto de la Cruzba, ahol annak idején még ismeretlen zenekarként koncertet adtak. A túracsoportokban az az álhír körözött, hogy mostantól a turistaösvényeken ellenőrizni fogják a túracipők állapotát.  Ez utóbbit Arcadio is elsütötte a túrán, és elsőre többen be is vettük.

Az ártatlanok napi hangulat nemcsak álhírekben nyilvánult meg. Ahogy a part menti pusztaságban gyalogoltunk, hirtelen egy három férfiból álló csapat jött szembe, akik nagy örömmel üdvözölték Arcadiót:

- Te vagy Mózes, aki kivezet minket a sivatagból?

- Hát engem általában Mikulásnak vagy Gandalfnak szoktak hívni, de lehetek Mózes is.

Ezután Arcadio beszélt nekik a túracsoportunkról, ami láthatóan érdekelte őket. Arcadio biztatta őket, hogy csatlakozzanak, de búcsúzás előtt még gyorsan megmondta a valódi nevét, nehogy Mikulás néven keressék.

Egy másik alkalommal egy fiatal nő nálunk gyorsabban ereszkedett le a hegyoldalon, így Arcadio szólt, hogy engedjük előre.

- Köszönöm - mondta a nő, mire Arcadio:

- Nincs mit, 5 euró lesz.

Arcadio egyébként ezúttal nem otthonról jött a túrára, ugyanis délen, Los Cristianosban töltötte az egész hétvégét. Elmagyarázta, hogy alakult ez:

- Egy hölgynek, akinek van itt egy apartmanja, csináltam mindenféle munkákat, és hálából megengedte, hogy itt legyek pár napot.

- Hm, miféle munkákat? - tűnődtünk el rögtön.

- Hát, elővettem a szerszámomat...

- Végülis ezt is lehet munkának nevezni.

- Rossz az, aki rosszra gondol! Én csak elmondtam egy egyszerű tényt, ti meg mindenfélét feltételeztek.

Nem csoda, hogy feltételeztünk dolgokat, ha túra közben telefonon egy nőismerősét invitálta kávézóba.

- Mindig kávézóba hívom a nőket, hogy ébren tudjak maradni - magyarázta. Nekem automatikusan adta magát a kérdés:

- Mi lenne, ha kevésbé unalmas nőket hívnál el?

Arcadiónak emellett szokása mindenféle alakokat belelátni természeti képződményekbe (erről ld. pl. itt: https://macskamedve.blogspot.com/2023/06/alice-viz-hegyen.html), és most is mindenáron meg akart keresni néhány sziklát, amelyeket egy korábbi alkalommal felfedezett. Nagy örömére az egyiket meg is találta:

- Nézzétek, egy angyal!

Néztük.

- Te Arcadio, szerintem ez nem egy angyal, hanem legalább kettő - jegyeztem meg. Marga is több alakot látott a sziklában.

- Egy egész család! 

- Mondjuk azt nem tudom, hogy hozták össze - jegyeztem meg, visszaemlékezve a Dogma című filmre, amelyben Alan Rickman igen képletesen magyarázza el az angyalok szaporodószerveinek hiányát. - Lehet, hogy örökbefogadtak egy angyalgyereket - akiről persze szintén nem tudni, hogyan születhetett...

Arra pedig, hogy az itt élő külföldiek is gyorsan megszeretik az ártatlanok napjának hagyományát, bizonyítékul álljon itt egy kép Thomastól, amely a Tenerife állatvilágában bekövetkezett változásokat dokumentálja:

Párizs karácsonyra készül

 Nem kell aggódni, szokás szerint idén is írok majd összefoglalót a tenerifei karácsonyi készülődés anomáliáiról. Mivel azonban december elején Párizsban jártam, onnét is hoztam pár példát az elcseszett karácsonyi dekorációkra.

A Saint-Séverin templomban háromdimenziós betlehemi csillagot próbáltak csinálni, de kicsit olyanra sikerült, mintha egy buzogány lebegne a jászol fölött.

A karácsonyi vásárban szembesültem azzal, hogy a jegesmedvének van rövid és hosszú szőrű változata is.

Emellett érdekes állatfajnak bizonyult az agancsán leveleket növesztő szarvas is.

Talán az akvárium albínó alligátora inspirálta azt a boltost, aki albínó pingvineket helyezett el a kirakatában, bár legalább sálat adott rájuk.

Nem igazán látom át, miért kéne egy Mikulásnak felmásznia az elvarázsolt kastélyra. Úgy vélem, sokkal jobban döntött az a kollégája, aki leült olvasni:

Valószínűleg nem túl gyakori, hogy valaki egy karácsonyi vásárban eltévessze az évszakot, de ennek a forraltborosnak a jelek szerint sikerült:

Az utolsó installációt állítólag Párizs városának dolgozói hozták létre. Nem tudom, mi volt a koncepció, és miért ereszkedik le a Mikulás ejtőernyővel egy hatalmas libára, de szerintem az olvasóim örülhetnek, hogy a tükröződés miatt nem sikerült jól a kép.

Isten nem ver túrabottal

 Tenerife és Magyarország kevés közös jellemzői közé tartozik, hogy esős és ködös időben teljes közlekedési káosz alakul ki. Noha jó korán elindultam otthonról, 8 körül kénytelen voltam írni Luis Miguelnek, hogy nem fogok időben odaérni a megbeszélt találkozóra. Szerencsére Luis Miguel eljött értem a buszállomásra, így nemcsak hogy időben odaértünk a túra kiindulópontjához, de mi voltunk az elsők. 9  körül Arcadio írt a közös csetbe, hogy Santa Cruzban az Alcampónál (magyarul Auchan) baleset történt, Gloria bent ragadt a dugóban és késni fog. Nem sokkal később Julio, aki láthatóan nem nézte a korábbi üzeneteket, hangüzenetet küldött, miszerint "be van itt dugulva az egész az Alcampónál, nem tudom, mi történhetett". Végül félóra késéssel befutott mindenki.

- Elküldtem a csetbe a túraútvonalat, ugye? - kérdezte Arcadio.

- Nem - feleltük az igazságnak megfelelően.

- De emlékszem, hogy küldtem valamit.

- Igen, egy térképet a kiindulási pontról. De útvonalat nem küldtél.

- Tök szervezetlenek ezek a túrák - méltatlankodott Julio, akinek soha semmi se jó. - Idejövök, azt se tudom, merre fogok menni...

- Vedd úgy, hogy meglepi - győzködtem, de ekkor Arcadio már tényleg átküldte az útvonalat. Ehhez képest továbbra is a telefonját bújta, időnként Bernardóval konzultálva.

- Most mit kerestek? Már megvan az útvonal - kérdeztem. Arcadio megmagyarázta:

- Igen, de az időjárásra való tekintettel keresek egy másikat, ami kevésbé meredek.

Végül csaknem háromnegyed óra késéssel indultunk el, miután Arcadio figyelmeztetett mindenkit, hogy hozzon túrabotot és esőcuccot, és ő maga is felszerelkezett egy hatalmas élénksárga, Johnnie Walker feliratú esernyővel. Pár száz méter után rájött, hogy a túrabotjait a kocsiban felejtette, de úgy vélte, a becsukott esernyő tudja majd őket pótolni.

A ködben valóban nedves és csúszós volt a talaj, és Julio, aki bot nélkül és városi bakancsban jött, egy ponton meg is csúszott egy kicsit. Arcadio  rögtön kiselőadást tartott neki a túrabotok fontosságáról, és ennek kapcsán juthatott arra a következtetésre, hogy mégis szüksége van a sajátjaira.

- Menjetek tovább, én visszamegyek a botokért és utolérlek titeket! - mondta és visszafordult. Mi továbbmentünk az első olyan pontig, ahol két turistaút találkozott, és ott megálltunk. Mikor azonban már gyanúsan sokáig vártunk, megkértem Bernardót, hogy hívja fel Arcadiót, mi van vele - máskor is előfordult, hogy elveszett (ld. https://macskamedve.blogspot.com/2023/04/elveszett-turavezeto-barrancoban.html), sőt egy túrán, amin szerencsére nem voltam ott, el is törte a lábát. Ezúttal hál'istennek nem történt ilyesmi, viszont nem értette pontosan, hol is vagyunk.

- Ott, ahol az egyik irányba Vallesecó, a másik irányba Taborno felé lehet lemenni - magyaráztam.

- Ti mind ismeritek ezeket a helyeket? - ámuldozott Julio. - Nekem lövésem sincs, hol vagyunk.

- Akkor ti egyenesen mentetek tovább? - esett le végre Arcadiónak a megoldás. - A ház mögött el kellett volna menni balra.

 Ezen most már utólag nem tudtunk segíteni, így Bernardo átvette a túravezetést és elindultunk lefele Roque Negro felé, kivéve Gloriát és Luis Miguelt, akik visszafordultak. Már elkönyveltem magamban, hogy Arcadiót elvesztettük (sőt, egy darabig Julióról is ezt hittem, de ő utolért minket), de mikor leértünk a felhő alá és elénk tárult a völgyben Roque Negro, Arcadio is megjelent mögöttünk. 

Kiderült, hogy amerre ő ment, az csak egy kitérő volt egy kilátóponthoz (aminek a ködben nem sok hasznát vettük volna). Túrabotok viszont továbbra se voltak nála.

- Azt hittem, otthagytam őket a kocsi előtt a földön, de ott nem voltak, és a kocsiban sem. Lehet, hogy a múltkori túra után elfelejtettem eltenni őket és elvesztek. Pedig jó drága botok voltak, az ördög vigye el!

Később Arcadio mégis arra a következtetésre jutott, hogy amikor a kamásliját fölvenni Luis Miguel kocsijának nyitott csomagtartójához támaszkodott, kieshettek a túrabotok és talán ott vannak a csomagtartóban. Szerencsére ez a sejtés beigazolódott, mikor visszaértünk az étteremhez, ahol meglepetésemre Gloria és Luis Miguel még mindig ott kávézgattak - ez igen canario dolog, ha figyelembe vesszük, hogy több órája várhattak minket a körülbelül 10 fokos teraszon. Julio magyarázata rávilágított az esetleges okokra:

- Én azért jövök fel északra, hogy fázzak már egy kicsit! Olyan uncsi, hogy Candelariában mindig meleg van!

A ház bora szerencsére segített a testünknek és az érzéseinknek is felmelegednie.

- Köszi szépen a túrát, Arcadio! - mondta Julio. - Szeretek veled túrázni, olyan jó túrákat csinálsz!

- Így igaz! - kontrázott Manolo, aki közben az asztal alatt a túrakutyának dobálta a kecskesült maradékát, nehogy vád érje, amiért kárba vész. - Akkor is tök jók a túráid, ha nem is vagy ott!

A hajfetisiszta jógaoktató

 Ciuffo cicáról már olyan sok képet láttam a Facebook-csoportban, hogy szinte családtagnak tekintettem, részben ezért is vállalkoztam, hogy vigyázok rá. Mikor személyesen is találkoztunk, kiderült, hogy még sokkal kedvesebb és bújósabb, mint amilyennek elképzeltem. Ráadásul minden jel szerint beleszeretett a hajamba. Bár éjszaka nem aludt mellettem, reggel, miután felébredtem, odajött a párnámra, cukiskodott egy darabig, azután leült a fejem mellé a hajamra, és legalább tíz percig ott dorombolt. Ha leültem a vécére, felugrott a szennyestartóra, hogy a fejünk egy magasságban legyen, azután a mancsával finoman kinyúlt, hogy megsimogassa a fejemet, és kicsit lenyomta, hogy a fejem búbjához is hozzáférjen. Amikor első este beült az ölembe, konkrétan belecsavarta magát a hajamba. Erről azért igyekeztem leszoktatni, mert elég nehéz volt kibogozni utána, de később is mindig ügyelt rá, hogy legalább részben a hajamon legyen.

Egy másik hasznos képességére akkor derült fény, amikor jógázni kezdtem. Épp ülésben előrehajlást próbáltam végrehajtani, amikor Ciuff odajött és két mellső mancsát a vállamra téve tovább nyomott lefelé, hogy hatásosabb legyen a nyújtás.

Szívatás a szavannán és azon túl

 Be kell vallanom, némileg szkeptikusan tértem vissza a szavannakifutóhoz a látványetetésre. Korábban ugyanis megtekintettem, amint a Mohr-gazellák (akiknek budapesti rokonai régi barátaim) kecses mozdulatokkal csipkedték a kifutó füvét. Mit kell ezeken látványetetni? Vagy az lesz a műsor, hogy odajön egy állatgondozó, és bejelenti, hogy "tessék nézni, így legel a gazella"?

Szerencsére ennél azért érdekesebb programot állított össze a párizsi állatkert. Például kiderült, hogy a marabu húsevő, ezért neki a gondozó kis húsdarabkákat dobált a kifutóba. A madár az elsőt elvétette, de a másodikat ügyesen elkapta.

Utána a struccok következtek, akik salátaleveleket kaptak. A tojó lelkesen habzsolta őket, ám a hím egy idő után besokallt: odament és farktollait felborzolva elkergette élete párját.

Ezután a koronás darvaknak szórt be a gondozó valami kis izéket, amik távolról nézve kukacoknak tűntek. A strucctojó azonban visszatért az etetőterületre, és fizikailag is demonstrálta a véleményét, miszerint "leszarom ezeket a hülye darvakat!" (A darvak szerencsére időben elugrottak.)

Ennek a kaméleonnak valaki szívatásból azt mondhatta, hogy türkizkék fák lesznek az esőerdőházban:

A kapybarát az Áradás című film óta végtelenül barátságos állatként ismerjük, ám ő is képes szívatni a látogatókat. A videón látható állatka, miután csillapította a szomját, úszni kezdett, lemerült a víz alá, és a feje a medence legváratlanabb pontjain bukkant fel újra, miközben a látogatók sikertelenül próbálták megtippelni, hol láthatják legközelebb. (A fenti okokból nekem sincs erről videóm). Eskü hallani véltem, amint felbukkanva halkan azt mondja: "Bazinga!"

A Madagaszkár című filmből a fosszát elég szemét állatként ismerhettük meg (ráadásul, ha nem megfelelően etetjük, nyilván az egész lakást összefossza), ám ezek a fiatal, alig fél éves kamaszok egyáltalán nem érezték kötelességüknek, hogy a látogatókat szívassák. Túlságosan el voltak foglalva a játékkal és a kergetőzéssel.